Esettanulmányok
Sportolóknak.
Szerző: Dr Pólyik Ottília
A sportolók és az antioxidánsok.
Ereink több százezer kilométer hosszan futják be a testünk. Az erek épsége, rugalmassága ill. azok hiánya befolyásolja életünk, mert ez erek szállítják a tápanyagot a sejtekhez, és ők szállítják el a már feleslegessé vált anyagokat a sejtektől. Ez egy "hétköznapi" ember esetében is nagyon fontos, de egy sportoló számára kifejezetten az. Teljesítményük miatt felnézünk rájuk, viszont ők nagyobb igénybevételnek vannak kitéve, mint mi. Egy jó eredmény eléréséhez nagyon fontos a hajszálerek erőssége, a mikrocirkuláció jó fenntartása, a szív koszorúereinek megfelelő működése. A nagyobb igénybevételen túl számukra is befolyásoló tényező az életmód megváltozása. A modern életvitelben az aktív életmód és az egészséges táplálkozás lényeges szerepet játszik, de a sok jó mellett vannak olyan dolgok is, amikre figyelni kell. A szabadgyökök normális anyagcsere folyamatok során is keletkeznek, de ma már nagyobb mennyiségben vannak jelen a testben az életkörülmények, szmog, és főleg a stressz miatt. Sok a kihívás és ennek meg kell felelni. Első tünetként egy krónikus fáradság jelzi, hogy valamit tenni kell. A szabadgyökök ellenszerei az antioxidánsok,amik semlegesítik őket, s ezzel a követekező területekre gyakorolnak jótékony hatást:
- növelik az állóképességet
- javul a keringés
- erősitik az immunrendszert
- fokozzák a testi-szellemi frissességet
Ezek sportolók számára fokozattan figyelmet érdemlő területek, mert egy sportolónál fontos a szív és érrendendszer optimális működése, a jó testi állóképesség és a szellemi frissesség. Emiatt számukra az antioxidánsok fogyasztása elengedhetetlen.
Mi az antioxidáns?
Szerző: Dr Pólyik Ottília
A szervezetnek szüksége van az oxigénre.
Az oxigén alapvetően szükséges az élethez, de egy nagyon reaktív elem. Gondoljunk csak arra, hogy a vas megrozsdásodik, a vaj megavasodik, s ez az oxigén "munkája" miatt van. Hasonló folyamatok játszódnak le a szervezetünkben is, és az idő előrehaladtával testünk is rozsdásodik. Testünkben ez a szabadgyökök miatt van és amivel harcolunk ellenük azok az antioxidánsok.
A szabadgyökök, amennyiben ezek nagy mennyiségben vannnak jelen, - és egy rohanó világban ez egy egyre fokozódó probléma - elpusztítják vagy rongálják sejtjeink, amik ezután feladatuk nem tudják már jól végezni, nem megfelelően működnek. A szabadgyökök fontosak a baktériumok elpusztítása miatt ill. jelentős szerepet játszanak az energiatermelés során. A baj, akkor van, ha ez egyébként egészséges sejteket támadják meg. A következők okozhatják azt, hogy nagyobb mennyiségű szabadgyök van a szervezetünkben, mint, ami kellene: dohányzás, szmog, napfény, röntgensugárzás, zsír, cukor, nehéz fizikai feladatok, stressz. Sok "mű" étel is növeli a mennyiségük. Ez egy ilyen világ. Mivel nem hagyhatjuk el ezt a civilizációt, kel egy megoldás. S a megoldás az antioxidánsok fogyasztása.
"A testünkben megtalálható antioxidánsok mennyisége egyenesen arányos azzal, mennyi ideig élünk."
-Richard Cutler, MD, Nemzeti Egészségügyi Intézet öregedéselleni kutatásainak vezetője.
A növényi vitaminok, főleg az A, C és E vitamin hatásos a szabadgyökök ellen, ezeket antioxidánsoknak is hívjuk.. A szervezetünk maga is előállít antioxidánsokat, van, amit táplálákkal, táplálékkiegészítőkkel viszünk be. A lényeg: ezek mind kellenek, ahhoz, hogy a testünk megfelelően tudja kezelni a szervezetben képződő és bevitt szabadgyökök káros hatását.
Magas vérnyomás:
Szerző: Jedd N.
Egészséges Csokoládéval a családi magas vérnyomás öröksége ellen:
A családomban szinte mindenki magas vérnyomásban szenved, családi „örökség lehet az ősöktől” Én 37 éves vagyok, és a vérnyomásom átlagosan 150 és 159 között mozgott éveken át, mielőtt találkoztam az Antioxidáns Csokoládéval. Amióta fogyasztom a Xoçai Aktiv Antioxidáns Kakaóitalt a magas érték 40 értéket esett, hihetetlen volt az eredmény számomra! Mostanra az egész családot Xoçai-al itatom a gyermekeimet beleértve.
Szerző: Dr M. Péter
A Xoçai csoki és a vérnyomás csökkentés
Magas vérnyomásra gyakorolt jótékony hatás.
18 éves, érettségi előtt álló férfi, 180/130 Hgmm- es vérnyomással. Egy hétig tartó, napi 2 db Xoçai Nuggets fogyasztása után, a 8. napon a mért vérnyomás 130/80 Hgmm-re csökkent.
Mentális probléma (hangulat ingadozások):
Szerző: O.György.
Hangulatingadozásaimat könnyebben kezelem amióta a Xoçai-t fogyasztom
Éveken keresztül hangulatingadozásaim voltak, amiket nehezen kezeltem. Ezek a hangulatingadozások természetesen a mindennapi stressztől alakultak ki, amiket mindannyian tapasztalunkI. Az elmúlt 3 hónapban amióta elkezdtem a Xoçai termékeit fogyasztani, észre vettem magamon, hogy könnyebben kezelem ezeket az ingadozásokat. A gyógyszereket (hangulatjavítók) teljesen nem hagytam el, de csökkentettem a napi adagot. Hiszek benne, hogy ha egészségesen táplálkozunk és minél több természetes alapanyagú terméket fogyasztunk akkor könnyebben tudunk ellenállni a szervezetünket pusztító szabad gyököknek (cigaretta, stressz stb).
Gyomorégés:
Szerző: R. Zsanett
Egészséges Antioxidáns Csokoládé és a gyomorégés
Gyomorégésem miatt napi 3-szor szedtem savlekötő gyógyszereket. Egy barátom ajánlására kezdtem el fogyasztani a Xoçai Egészséges Csokoládét, amiben lévő magas antioxidánsok kedvező hatásait már Ő is istenítette. Másfél havi rendszeres fogyasztása a Xoçai termékeinek, a gyomorégés elleni gyógyszereknek a teljes elhagyásához vezetett. A belgyógyászom aki felírta a gyógyszereket a termék összetevőit figyelmesen elolvasva elmagyarázta az antioxidánsok szerepét a gyomorsav lekötésében. Személyes meggyőződésem óta a terméket ajánlom barátaim, szeretteim körében.
A fogszakorvos:
Szerző: Tim Driscoll, D.D.S.:
A fogorvos sikert lát az egészséges csokoládét fogyasztó pácienseknél.
A fogászati iparban az egyik olyan dolog, ami rengeteg rongálódást okoz az emberek fogainak, az a csokoládéban található, temérdek cukor. Sajnos, soha nem fogod leállítani az embereket a csokoládéfogyasztásról. Amikor hallottam, hogy van egy egészséges csokoládé, amiben nincs hozzáadva viasz, cukor, zsír, és tej, nagyon fellelkesültem.
A csokoládén elvégzett kutatás megállapított mindent ezekről, az egészséges előnyökről, de az előnyök általában le voltak tagadva, mivel a pácienseim által fogyasztott csokoládéban megtalálható a viasz, a zsír, a cukor, a tej, koffein, satöbbi. Megnéztem, hogy ha ez a csoki egy olyan dolog, ami jó lenne a pácienseimnek, akkor megvédhetnék a fogászati beavatkozásunk eredményeit, amiért fizettek, az imádott csokoládéjuk feladása nélkül.
Elkezdtem tanulmányozni, hogy milyen előnyöket nyújt a pácienseim orális egészségén túl: azt vettem észre, hogy ennek a csokinak, kardiológiai, koleszterinszint, vérnyomáscsökkentő, és inzulincsökkentő előnyei vannak. Vegyük a széleskörű, orvosi történeteket a pácienseken, és azt, hogy ismerem az orvosi kihívásokat. Ez az egészséges csokoládé valami, amit könnyen bemutathatok a pácienseimnek, akik majd eldöntik, hogy akarják-e ezt fogyasztani, hogy helyettesítsék azt, amit eddig ettek.
Ez a Csoki ki lett próbálva a fogszuvasodás csökkentésénél és az ínygyulladásnál. Már volt egy páciensünk is, aki 21 ponttal csökkentette a koleszterinszintjét 8 hét alatt! Azt hiszem, ez a csökkentés közel volt a 15%-hoz. Más páciensek észrevették, hogy az izületeik jobban vannak! Volt egy fiatalabb betegem, 30 év körül lehetett, de már megtapasztalta a magas vérnyomást. Már szinte beletörődött a gyógyszerkezelésbe, amire az orvosok küldték volna. Akkor adtunk neki a csokoládéból, és 3-4 héten belül a vérnyomása lement 159/92-ről 124/82-re, és mostanra már le is szedték a gyógyszerkezeléses terápiáról.
Kezeltünk diabetikus betegeket is, akik a Csoki evés után már egy nappal észrevették, hogy lement a vércukruk.
forrás: Health Journal - Feeding the Mind for a Healthhier Tomorrow
2007 Sound Concepts volume 99/Number 1.
A FOGORVOS MÉG RÖGTÖN A KEZELÉS UTÁN IS EZT AZ „INTELLIGENS CSOKOLÁDÉT” AJÁNLJA!
Szerző: Donald Newman, D.D.S.
A Maryland Tudományegyetemen diplomáztam, mint Szájsebészeti orvos. Fogorvosként naponta látok különféle pácienseket. Egy rendszeresen jövő páciensem meghívott, hogy kísérjem el egy korosodás gátló, orvosi kongresszusra, Las Vegasba. Amíg ott voltam, bevezettek ebbe az egészséges csokoládéba. Lenyűgözött, hogy ez a termék nyers, mivel tudom, sok étel, miután megfőzik, elveszíti a tápértékét. Eldöntöttem, hogy kipróbálom ezt az egészséges csokoládé terméket. 2 hét leforgása alatt kifejező változásokat észleltem az egészségemben.
Tudniuk kell, hogy semmilyen igazolást nem hallottam a kongresszuson; azt sem tudtam, mi az ott említett antioxidáns jelentése. De ezt tudom: 20 évig, minden reggel ettem egy muffint a kávém mellé. Aztán hirtelen, miután elkezdtem ezt az egészséges csokit fogyasztani, már nem ettem muffint, sőt ki is dobtam.
Néhány hét leforgása alatt a testem különböző ételekre vágyott – sokkal jobb, és egészségesebb ételekre! A következő érdekes eset, a Szuper Tál hétvégéjén történt: valaki vett nekem egy üveg bort a partimhoz, de amint belekortyoltam, kiköptem az egészet. Úgy látszik, ez az egészség-megőrző csoki olyan szigorú, hogy nem vagyok már képes meginni az olcsó bort.
Most, hogy visszagondolok, a csoki előtt tele voltam méreganyagokkal. Most már megbízható az ízlésem, mert nem vagyok teletömve méreganyagokkal. Mindenkinek vannak méreganyagok a szervezetében, és mindenki máshogy sebezhető. Az az észrevételem, hogy mindenkinek máshol gyűlnek össze a méreganyagok a testében. A kakaóbabban található antioxidáns mindenkire máshogy hat, mert ez a sebezhetőségüktől függ.
A magam részéről, sokkal tisztábban gondolkodom azóta, hogy eszem a csokit. Számomra teljesen tiszta az, hogy a kakaóbab olyan előnyös, hogy szeretném, ha mindenki megtapasztalná a hatását. Egy 14 éves lány egyszer bejött a rendelőmbe, hogy kitisztítsam a fogait. Miután végeztem a fogaival, mondtam neki:
- Gyere, adnék neked egy édességet.
- De Dr. Newman, épphogy végzett a fogaim kitisztításával!
-Igen, tudom, de szeretném, ha ennél egy darab csokoládét. A lány szkeptikusan nézett rám. „Nem érti, épp most estem át a fluorit-kezelésen!” megismételtem az előző mondatom:
- Tudom, de akkor is szeretném, ha megennéd ezt a csokoládét. - erre ő rám nézett, és megkérdezte:
- Úgy érti, egy okosabb csokoládét?
Éppen ezért hívom „intelligens csokoládénak”.
forrás: Health Journal - Feeding the Mind for a Healthier Tomorrow 2007 Sound Concepts volume 99/Number 1.
A LEGKEDVEZŐBB SZELLEMI ÉS TESTI EGÉSZSÉG.
Szerző: Alex Duarte, O.D., Ph.D
A depresszió sokszor az alacsony egészségi szint miatt van. A Kolumbia Tudományegyetemen (Columbia University) kimutatták, hogy a depresszió növelheti a szívbetegségek kockázatát, illetve (kritikus) állapotát. A mai stresszel teli, kapkodó világban hogyan is maradhatnak pozitív és egészséges szokásaink? Talán meglepődik, ha azt mondom, az étcsokoládé - legfőképp a feldolgozatlan, fekete csokoládé – segíthet. A következő bekezdésekben 4 módot mutat, ahogyan a csokoládé segíthet Önnek elérni a legjobb szellemi és fizikai egészséget.
1. A CSOKOLÁDÉ JOBB KEDVRE DERÍT
Kutatások a San Diego-ban található Neurotudomány Társaságnál (Neuroscience Institution) nem rég azt fedezték fel, hogy a kakaóban van egy összetevő (egy bizonyos feniletilamin), ami beindítja az idegközvetítőt – mint a szerotonin - az agyban, ami beindítja az élvezet és szeretet érzését.
2. A KAKAÓ ENERGIÁT AD
A csokoládéfogyasztás felemel, és feltölt energiával, annak ellenére, hogy nagyon kevés (szinte semmi) a koffeintartalma – körülbelül csak 10mg bögrénként, és 15 mg egy szelet csokiban. Összehasonlítás végett, egy mindennapos, reggeli bögre kávé koffeintartalma több mint 100mg koffein. Egy kombináció, mégpedig egy kis mennyiségű koffein és mellé egy fajta anyag, név szerint teobromin, annyi energiát nyújthat, amennyire szüksége van, hogy aktív maradjon.
3. A CSOKIBAN LÉVŐ NÖVÉNYI ANYAGOK LEGYŐZIK A SZABADGYÖKÖKET
csokoládé polifenolban (növényi anyag) gazdag, melyek nagyon erős antioxidánsok. Ezek a polifenolok megmutatták, hogy védenek a szívbetegségek, rohamok, és a rák legtöbb formája ellen. Továbbá csökkentik a gyulladást, amik ellenkező esetben más betegségekhez vezetnének, mint az artritisz, fibromialgia, és a diabétesz.
4. JÓT TESZ A SZÍVNEK
Az amerikaiak haláláért gyakran a szívelégtelenségek felelnek. Szerencsére nekünk, európaiaknak itt van a csokoládé, ami szív-védő polifenolt tartalmaz, más néven a proantocianidis. Egy ehhez kapcsolódó, 3 vezető, amerikai és európai orvostudományi intézetéből érkezett, orvosok által vezetett tanulmányban felfedezték az epikatekint, az elsődleges polifenolt a csokoládéban, ami elősegíti a jobb vérkeringést, alacsonyabb LDL (rossz) koleszterin szintjét, és még számos nézőpontot a szív egészségével kapcsolatban.
Tehát így segít ez a kedvfokozó, energiatermelő, szabadgyököket legyőző, szív-védő, egészséges csokoládé egy boldogabb, és egészségesebb életet élni.
forrás: Health Journal - Feeding the Mind for a Healthier Tomorrow 2007 Sound Concepts volume 99/Number 1.
IGEN! CSOKOLÁDÉ A JOBB EGÉSZSÉGÉRT!
Szerző: Steven E. Warren, M.D., D.P.A.
A kakaót, avagy a csokoládét az Olmec Indiánok hozták létre 3,500 éve, és az Ókori Maják eredeti formájában fogyasztották el az értékes magokat a Kakaó fáról (Görögországban a „cacao” jelentése: „az istenek étele”), mint egy megszentelt étket. A kakaópaszta, chilipaprika, és más fűszerek keverékének köszönhetően jött létre a „xocolatl” elnevezés. Ez egy kedvelt ital volt a nemesemberek körében, és úgy tartották, energianövelő hatása van. Hírneve később eljutott az Azték társadalomba is, majd miután a spanyolok meghódították Mexikót, Spanyolországba is átjutott, ahol a Spanyol előkelők kedvencévé vált. Végül e ital óriási hírnévre tett szert az arisztokraták körében, keresztül Európán, ahol státusz szimbólumként fogyasztották a gazdagok, amíg az első csokoládés édességek meg nem jelentek az 1800as években
ÓKORI KINCS – MODERN CSODA
A csoki imádói boldogok, hogy megtaláltunk az igaz mértékben kakaós, egészséges csokoládét, a benne rejlő antioxidánssal együtt. Ez ugyanaz az antioxidáns, ami megvédi a kakaóbabot a megromlástól, és a kártevőktől (így megvédve a csokoládészeletet az olvadástól a szoba hőmérsékletén), és ami megvédi az emberi testet a betegségektől. Ami azt illeti, a kakaó az egyik legkönnyebben elérhető antioxidáns forrás. A sűrűsége meghaladja a vörösborét, és a zöld teáét. Mindkét termék jól ismert antioxidáns forrás, az Oxygen Radical Absorbance Capacity (ORAC) teszt szerint.
AZ ORAC TESZT
Az ORAC próba 1992ben fejlődött ki a Nemzetközi Korkorlátozási Intézménynél. Az antioxidánsok képességeit vizsgálták, a szabadgyökök ellen. Azt nézték, hogy mennyi különleges étel gátolja a szabadgyököket a tevékenységeikben. A magasabb ORAC mennyiség az adott ételben, volt az a tényező, amelyik legyőzi a 3 alapvető betegséget, ami oxidációként is ismert. A feldolgozatlan kakaópor ORAC mennyisége 26,000, és a fekete csoki értéke 13,120. Így mindkét termék minden tesztelt étel megelőzve kapott helyet.
A KAKAÓ TÁPLÁLKOZÁSI PROFILJA
A kakaópor flavonoid polifeneolban gazdag. A flavonoidok nem csupán erőteljes antioxidánsok, de számtalan más egészséges összetevője is van, így gyulladáscsökkentő, és rákölő hatása (is) van. Ezen kívül a nyers kakaópor ásványokban, és vitaminokban gazdag. Ebbe beletartozik a kálcium, a kálium, vas, magnézium, cink, réz, mangán, C, E, és B vitaminok. A kálcium elengedhetetlen a csontok egészségéhez, a kálium a sziv egészségéért felel. A magnézium az idegek megfelelő működésénél, és az energia termelésénél játszik szerepet. A C-vitamin és a cink az immunrendszert felügyeli, amíg a B-vitamin és a réz részt vesznek több, mint 100 elengedhetetlen testi funkció működtetésében. A kakaóvaj, ami körülbelül a kakaóbab súlyának felét képviseli, egészséges savakat tartalmaz - mint a zsíros savak, és a palmitikus savak -, ami egyszer talán elősegítheti az egészséges zsír profilt. Továbbá tartalmaz még rostokat, amik az alacsony koleszterinszinthez szükségesek, védik a szívet, a vastagbelet, és elősegítik a glükóz anyagcseréjét.
A SZÍV JÓBARÁTJA
Mivel az első gondolatok e csokival kapcsolatban nem a tápérték adatai voltak, az étcsokoládé mérsékelt fogyasztása sok szakértő által javasolt szív diéta része. Tudósok és egészség kutatók a csokoládéra mutatnak, mint a meglepő forrásra, ami megvédi a szívet. Kutatások azt is kimutatják, hogy a kardiológiai folyamatot is segíti, védi megszámlálhatatlan módon. A kakaó „mellékhatásai” a kardiológiai egészség terén tartalmazza az antioxidáns tevékenységeket, (a véredények felnyílása, ill., pihenése), vérnyomás, és gyulladáscsökkentő, alvadásgátló, és koleszterinszint csökkentő. Csökkenti a rossz koleszterin szintet (LDL) és növeli a jó koleszterin szintet. (HDL) Ezeket klinikai és gyakorlati (tapasztalatok alapján) bizonyították is, kakaó-származású, és csokoládéra hasonlító termékek segítségével, ami fontos szerepet játszott a magas flavanolt tartalmazó ételeknél, a szív védelmével kapcsolatban.
EGÉSZSÉGES CSOKOLÁDÉ
Első lépésként, hogy megtapasztalhassuk a kakaó teljes egészében egészséges formáját, fontos, hogy megőrizzük antioxidáns tartalmát. Rengeteg kereskedelmi csokoládékészítő alkalmaz egyfajta alkalizáló eljárást, ami úgy is ismert, hogy „Dutching”, („Duchman Coenraad Johannes van Houten” után, aki feltalálta ezt az eljárást a 19. század elején, hogy neutralizálja a természetes csoki ízét.) Van néhány előnye, viszont elveszi a csokoládé polifenoltartalmát. A teljesen természetes, feldolgozatlan európai kakaó legjobb forrása, az alkalizálatlan, minimálisan pörkölt, vagy szárított, így garantáltan megtartva az antioxdánsokat, ami benne van. Egy egészséges csokoládénak kell még tartalmaznia kakaóvajat, szilárd kakaót, és elsődleges összetevőket. Továbbá vigyázzon a fehér, gyári cukorral, a kukorica sziruppal, és a koffeinnel - mind ártalmas rengeteg szempontból. Rengeteg ilyenfajta összetevő miatt tüntetik fel ilyen rossz színben a csokoládét, mint a fejfájások, pattanások, és az álmatlanság kiváltóját, amikor ezek valójában az adalékanyagok eredményei. A mai mérgező környezet többet követel, mint egészséges diéták, vagy életstílus szokások, az optimális jóllétért. A csokoládé segíthet elérni az egészséget, a védelem megadásával, hogy leküzdhesse a különböző betegségeket, és a „korral járó” jeleket (ráncok, bőrelszíneződés, elhízás, stb.)
További információért keresse fel a www.MyDrChocolate.com oldalt (is).
forrás: Health Journal - Feeding the Mind for a Healthhier Tomorrow
2007 Sound Concepts volume 99/Number 1.